Parameters
Meer over het boek
Valós helyszíneken, eredeti környezetben játszódik ez a sok tekintetben hiteles történelmi, illetve korfestő regény. Ahogy már megszokhatták az írótól, ez a történet sem a „nagy” események vagy hírneves személyiségek bemutatásán keresztül kívánja a múltat kibontani, inkább a hétköznapok, az egyszerű emberek mindennapjai által.A mű fő mondanivalója kalandos mesébe ágyazva teljesíti azon hivatását, hogy könnyed, időnként elmélkedő, egyszersmind érdekes legyen.Szidóni, a föníciai világjáró élete derekán elzarándokol a delphoi jósdába, hogy választ kapjon hányatott sorsa és jövője értelmére. A csupaszív, de egyben gyarló embe életútján át bepillanthatunk a föníciai és görög kultúrába, s bebarangolhatjuk az akkor ismert világ szinte valamennyi helyszínét az Asszír Birodalomtól egész Galliáig.A főhős vándorlása nem végződik – hisz nem is végződhet – önléte titkának megfejtésével, azonban annyi bölcsesség ülepszik le benne kalandjaiból, hogy immár bátran tekint a jövő elé.Föníciáról még nem készült eddig ehhez mérhető történelmi regény.
Een boek kopen
Jóslat, Jean-Pierre Montcassen
- Taal
- Jaar van publicatie
- 2002
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback)
Betaalmethoden
We missen je recensie hier.
- Titel
- Jóslat
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Jean-Pierre Montcassen
- Jaar van publicatie
- 2002
- Formaat
- Paperback
- ISBN10
- 9639477125
- ISBN13
- 9789639477124
- Reeks
- Tags
- Fictie, Historische romans
- Beoordeling
- 4 van 5
- Aantekening
- Valós helyszíneken, eredeti környezetben játszódik ez a sok tekintetben hiteles történelmi, illetve korfestő regény. Ahogy már megszokhatták az írótól, ez a történet sem a „nagy” események vagy hírneves személyiségek bemutatásán keresztül kívánja a múltat kibontani, inkább a hétköznapok, az egyszerű emberek mindennapjai által.A mű fő mondanivalója kalandos mesébe ágyazva teljesíti azon hivatását, hogy könnyed, időnként elmélkedő, egyszersmind érdekes legyen.Szidóni, a föníciai világjáró élete derekán elzarándokol a delphoi jósdába, hogy választ kapjon hányatott sorsa és jövője értelmére. A csupaszív, de egyben gyarló embe életútján át bepillanthatunk a föníciai és görög kultúrába, s bebarangolhatjuk az akkor ismert világ szinte valamennyi helyszínét az Asszír Birodalomtól egész Galliáig.A főhős vándorlása nem végződik – hisz nem is végződhet – önléte titkának megfejtésével, azonban annyi bölcsesség ülepszik le benne kalandjaiból, hogy immár bátran tekint a jövő elé.Föníciáról még nem készült eddig ehhez mérhető történelmi regény.


