Meer over het boek
1975-ben jelent meg A Szent Imre-induló. Főhőse a regény cselekményének idején tizenkét esztendős volt. A zsidó kisfiú túlélte ugyan a háborút, de lelki sebzettsége szinte gyógyíthatatlannak tűnt.Moldova György továbbírta Kőhidai Miklós történetét, hat esztendő múlva vehette kézbe az olvasó az Elhúzódó szüzesség c. regényt, amelyekben a kisfiú immár felnőtté vált. Ám az átlépés az ifjúkorba újabb terheket ró a félszeg, magát mindenhol idegennek érző fiatalemberre: zsidótudata elkülönülést, beilleszkedési vágya pedig asszimilációt kívánna.Magánpokoljárása korántsem ér véget azzal, hogy kikerül megszokott környezetéből, behívják katonának. A történelmi idő - az ötvenes évek - a kiegyensúlyozott emberek közérzetét is kikezdi, hát még az olyan, helyét, önmagát kereső emberét, mint Kőhidai Miklós. A trilógiává formálódott mű harmadik kötetében, Az utolsó határban újabb megpróbáltatások várják, a hadseregben életveszélybe kerül, majd leszerelése után a civilek társadalma látszik kivetni magából. Egyetlen megoldás kínálkozik számára: eltépni minden szálat, ami korábbi életéhez köti.
Een boek kopen
Az utolsó határ, Moldova György
- Taal
- Jaar van publicatie
- 1990
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback)
Betaalmethoden
Nog niemand heeft beoordeeld.
- Titel
- Az utolsó határ
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Moldova György
- Uitgever
- Magvető
- Jaar van publicatie
- 1990
- Formaat
- Paperback
- Aantal pagina's
- 330
- ISBN10
- 9631417182
- ISBN13
- 9789631417180
- Reeks
- Tags
- Fictie, Wereldliteratuur
- Aantekening
- 1975-ben jelent meg A Szent Imre-induló. Főhőse a regény cselekményének idején tizenkét esztendős volt. A zsidó kisfiú túlélte ugyan a háborút, de lelki sebzettsége szinte gyógyíthatatlannak tűnt.Moldova György továbbírta Kőhidai Miklós történetét, hat esztendő múlva vehette kézbe az olvasó az Elhúzódó szüzesség c. regényt, amelyekben a kisfiú immár felnőtté vált. Ám az átlépés az ifjúkorba újabb terheket ró a félszeg, magát mindenhol idegennek érző fiatalemberre: zsidótudata elkülönülést, beilleszkedési vágya pedig asszimilációt kívánna.Magánpokoljárása korántsem ér véget azzal, hogy kikerül megszokott környezetéből, behívják katonának. A történelmi idő - az ötvenes évek - a kiegyensúlyozott emberek közérzetét is kikezdi, hát még az olyan, helyét, önmagát kereső emberét, mint Kőhidai Miklós. A trilógiává formálódott mű harmadik kötetében, Az utolsó határban újabb megpróbáltatások várják, a hadseregben életveszélybe kerül, majd leszerelése után a civilek társadalma látszik kivetni magából. Egyetlen megoldás kínálkozik számára: eltépni minden szálat, ami korábbi életéhez köti.


