Bookbot

Immunerősítés belüről

hogyan készítsük fel szervezetünket a védekezésre

Boekbeoordeling

Meer over het boek

Szendi ​Gábor könyve ismerteti, milyen kockázatokat hordoznak a nap mint nap fogyasztott élelmiszerek, s az általuk okozott problémák: a magas vércukor- és inzulinszint, a különböző gyulladások. Bemutatja azokat a tudományosan igazolt, de talán kevésbé ismert módszereket, amelyekkel felvehetjük a harcot a legfélelmetesebb immunológiai betegségekkel is. Szendi állítja: majd minden betegség hátterében, így az immunműködés zavaraiban is a mitokondriumok hibás működése áll, ezért az immunrendszer serkentésének hatásos módja, ha a mitokondriumok számát és teljesítményét is növelni tudjuk.A szerző részletesen bemutatja az influenzajárványok természetét, és kiemelt figyelmet fordít a koronavírus elleni komplex és hatékony védekezésre. Bizonyítja, hogy az új járványt életmódunk tette különösen pusztítóvá, legfőképpen az ennek több évtizedes hatása alatt nyögő idős, krónikusan beteg emberek körében. Külön fejezetben foglalkozik a rák elleni küzdelemmel is: a deutériumszint csökkentésével, illetve a C-vitamin-infúzió hatásosságával. Szendi szerint sosem késő felébredni, és sokat tehetünk azért, hogy immunrendszerünk valóban erős ellenfélként nézzen szembe a különböző betegségekkel.

Een boek kopen

Immunerősítés belüről, Szendi Gábor

Taal
Jaar van publicatie
2020
product-detail.submit-box.info.binding
(Paperback)
Zodra we het ontdekt hebben, sturen we een e-mail.

Betaalmethoden

3,3
Oké
4 Beoordelingen

We missen je recensie hier.

Titel
Immunerősítés belüről
Ondertitel
hogyan készítsük fel szervezetünket a védekezésre
Taal
Hongaars
Uitgever
Jaffa Kiadó
Jaar van publicatie
2020
Formaat
Paperback
ISBN10
9634754244
ISBN13
9789634754244
Reeks
Beoordeling
3,25 van 5
Aantekening