Bookbot

Sorstöröttek

Onódy Lajos és Bara Margit története

Boekbeoordeling

Parameters

  • 181bladzijden
  • 7 uur lezen

Meer over het boek

Onódy Lajos és Bara Margit történeteAz ​Onódy-ügy a hatvanas évek legnagyobb elhallgatott botránya volt. Onódy Lajos, a kor legsikeresebb üzletembere,átalakította az idegenforgalmat,ő alapította a Mézes Mackót,ő hozta be az első grillsütőt, moteltés a Wurlitzert. Be akart épülni a politikába, de a kemény oldal nem fogadta be. Csalással, „a társadalmi vagyonmegkárosításával” vádolták, börtönbe került, megromlott az egészsége, gyakorlatilag száműzöttként halt meg.Az Onódy-ügy igazi nagy vesztes azonban Bara Margit, korának egyik legtehetségesebb és legszebb színésznője volt. Neve nemzedékek tudatában összefonódott az Onódy- üggyel, amelynek úgy lett áldozata, hogy részt sem vett benne, sőt Onódyt sem ismerte. Azzal vádolták meg, hogy az Onódy által szervezett orgiákon vett részt, a felső pártvezetés tagjait kényeztette, szórakoztatta. Az 1960-as években vagyunk. Az emberek utánakiabáltak az utcán, obszcén telefonhívásokat, gyalázkodó leveleket kapott, a Nemzeti Színházból el kellett mennie, csak egy-két kolléga védte, a szakma elfordult tőle. Végül úgy döntött, otthagyja a színészetet. Filmekben ugyan szerepelt még, de soha nem tudta megbocsátani a politikusoknak azt, amit vele tettek. Az ő sorsukat törték meg: koncepciós perben az egyikét, koholt vádakkal a másikét.

Een boek kopen

Sorstöröttek, György Odze

Taal
Jaar van publicatie
2017
product-detail.submit-box.info.binding
(Paperback)
Zodra we het ontdekt hebben, sturen we een e-mail.

Betaalmethoden

3,0
Oké
1 Beoordelingen

We missen je recensie hier.

Titel
Sorstöröttek
Ondertitel
Onódy Lajos és Bara Margit története
Taal
Hongaars
Jaar van publicatie
2017
Formaat
Paperback
Aantal pagina's
181
ISBN10
6155667772
ISBN13
9786155667770
Reeks
Beoordeling
3 van 5
Aantekening