A régi jó táblabírák

Meer over het boek

Haj, boldog idők! Haj, szép fiatalságunk évei! Mikor ifjak voltunk, úgy szégyenlettük fiatalságunkat, úgy óhajtottuk, hogy bárcsak már vének volnánk, bár megérnők a bölcsesség éveit, ne hívnának bennünket gyermekeknek többé; és íme eljött az öregség, őszülő hajával, keserű tapasztalásaival, időjós bajokkal minden tagjaiban; itt is fáj, ott is fáj, semmi ízecskénk sem szolgál bennünket úgy, mint azelőtt; megárt a harag, megárt a mulatság, vesződünk a hipochondriával, ezzel a kellemetlen prókátorral, kit a halál küldött a nyakunkra, hogy egy gonosz tartozást szüntelen sürgessen rajtunk. Ilyenkor azután felsóhajtunk: haj, boldog elmúlt idők, haj, szép fiatalságunk évei! Csak még egyszer gyermekek lehetnénk! Pedig eljön az is: a vénség gyermekkora. Mindennap egy nótát felejtünk, s utoljára is elfelejtenek nótáinkkal együtt.