Meer over het boek
Finom rajzolatú lélektani regények irója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott irói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az összegubancolódó emberi sorsok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy feltétlenül gyilkosságok sorozatáig vigye el a történetet, érdekfeszítő lesz az akkor is, ha csupán a főszereplő lelkében zajlik az indulatok csatája. Hugh Norreys harmincnyolc évesen, életének legboldogabb napján autóbalesetet szenvedett. Örök életére tolókocsiba kényszerült. Ettől kezdve különös szerepet kap a sorstól. Miután sokkal élesebben és érzelemmentesebben tudja megítélni embertársai cselekedeteit, egyre többen avatják be őt titkolt terveikbe, tárják fel előtte őszintén érzelmeiket és szándékaikat. Lassan rá kell ébrednie, ő bénán sem passzív részese csak az eseményeknek, hanem aktiv formálója - másokon keresztül. Egy nap különös látogatója érkezik: egy örmény nő, aki szinte akarata ellenére elvonszolja valakihez, akit ő egykor gyűlölt, aki pedig a halálos ágyán újra fel akarja tárni előtte a dolgok másik, a legigazibb arcát.
Een boek kopen
A rózsa és a tiszafa, Mary Westmacott
- Taal
- Jaar van publicatie
- 2005
- Bindwijze
- (Hardcover),
- Staat van het boek
- Beschadigd
- Prijs
- € 5,69
Betaalmethoden
Nog niemand heeft beoordeeld.
- Titel
- A rózsa és a tiszafa
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Mary Westmacott
- Uitgever
- Partvonal Könyvkiadó
- Jaar van publicatie
- 2005
- Formaat
- Hardcover
- ISBN10
- 9638678232
- ISBN13
- 9789638678232
- Reeks
- Tags
- Aantekening
- Finom rajzolatú lélektani regények irója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott irói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az összegubancolódó emberi sorsok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy feltétlenül gyilkosságok sorozatáig vigye el a történetet, érdekfeszítő lesz az akkor is, ha csupán a főszereplő lelkében zajlik az indulatok csatája. Hugh Norreys harmincnyolc évesen, életének legboldogabb napján autóbalesetet szenvedett. Örök életére tolókocsiba kényszerült. Ettől kezdve különös szerepet kap a sorstól. Miután sokkal élesebben és érzelemmentesebben tudja megítélni embertársai cselekedeteit, egyre többen avatják be őt titkolt terveikbe, tárják fel előtte őszintén érzelmeiket és szándékaikat. Lassan rá kell ébrednie, ő bénán sem passzív részese csak az eseményeknek, hanem aktiv formálója - másokon keresztül. Egy nap különös látogatója érkezik: egy örmény nő, aki szinte akarata ellenére elvonszolja valakihez, akit ő egykor gyűlölt, aki pedig a halálos ágyán újra fel akarja tárni előtte a dolgok másik, a legigazibb arcát.



