Bolyki Tamás Boeken

Amikor 1719-ben Daniel Defoe megjelentette a Robinson Crusoe élete és különösen meglepő kalandjai című könyvét, aligha gondolta, hogy történelmet ír. Műve nemcsak az első modern angol regény lett, hanem irányzatot teremtett, amit robinzonádnak hívunk. Könyvünk nem ilyen robinzonádokat tartalmaz, hanem hiteles elbeszéléseket, amelyek valóban megtörténtek. Az itt következő történetek egyes szám első személyben írt idézeteket tartalmaznak, nem azért, hogy hihetőbbé tegyük a kalandokat, hanem mert ezek a „robinzonok" maguk írták le élményeiket. Egy rövid részletből jobban megismerjük az embert, mint öt-hat oldalnyi mások által írt életrajzból, és könnyebben megérthetjük, miért vállalkoztak sorsdöntő kalandra. Találkozhatunk pilótákkal, akik léggömbbel kerültek körbe a Földön, egyszemélyes vitorlásverseny résztvevőivel, hegymászóval, aki egyedül kóborolt a Himalájában, vagy egy asszonnyal, aki gyalog tette meg a Déli-sarkra vezető utat. Ők emberpróbáló körülmények között értek el kiemelkedő teljesítményeket, sorsuk gyakran nehezebb volt, mint Defoe hőséé. Megérdemlik, hogy az emberi helytállás antológiájában helyet kapjanak, és talán viszontagságos életükről olvasva mi is erőt meríthetünk mindennapi megpróbáltatásaink elviseléséhez.

Emlékeznek, gyermekkorukban hányszor sóhajtottak fel egy kalandregény vagy izgalmas film után, keseregve, hogy eltűntek a kihívások? Hányszor vágytunk vissza a vadnyugatra vagy a lovagkorba, hogy ott bizonyíthassuk bátorságunkat? Sokan úgy vélték, a Himalája meghódítása után nem maradt új kihívás. Azonban a pesszimisták hamarosan csalódtak, hiszen ma is számos kihívás vár a vállalkozó kedvűekre. John Bacher, a kiváló alpinista, aki a Yosemita-völgy meredélyeit is megmászta, bámulatba ejti társait. Acélos izmai és kitűnő technikája révén képes a legnehezebb mozdulatokat végrehajtani, még a mélység peremén is. A legkisebb hiba végzetes lehet. Talán ez a válasz: a nagyszabású kalandokat addig hajszolhatjuk, amíg önmagunkon kívül másra nem kell gondolnunk. Kihívásokra szükségünk van, még ha egyesek kérdezik is: Mire jó mindez? Lionel Terry alpinista szerint a vakmerők az élet rövidségét és abszurditását fejezik ki. Az intelligens kalandvágyók sem tudják mindig megválaszolni, miért teszik, amit tesznek. Hillary híres válasza a Mount Everest meghódításának okára: „Mert ott volt,” jól tükrözi ezt. Könyvünk célja bemutatni, hogy még mindig várnak ránk kihívások, hiszen az emberi találékonyság és akaraterő legyőzhetetlen!

A kémkedés, akárcsak a háború, történelmi jelenség, a különféle korokba nyilvánvalóan megfelelő színezetet ölt. A kémek és hírszerzők típusai és jellemző tulajdonságaik ugyancsak változnak, függően attól a közegtől, amelyet szolgálnak. Módosult a társadalom viszonya is azokhoz, akik közvetlenül titkos feladatokat hajtanak végre. Egyes időkben ezek láthatatlan, de bátor és követésre méltó hősök, máskor meg alávaló és alattomos emberek. Volt idő, amikor a felderítés munkája iránt elsősorban a nemesi körökből érdeklődtek. Sokakat rabul ejtett a kaland, a foglalkozás különlegessége, a titkos fronton folyó harc, amely megelőzi a háborút, és folytatódik a békekötés után. A XVII. századi francia polgári forradalom és az amerikai függetlenségi háború korában nem egy hazafi felderítőt találunk, aki önfeláldozóan szolgált a szabadság ügyét. A felderítés és a kémkedés központi figurája idővel azután az ügynökhálózat szervezője lett. Bonyolultabbá vált maga a hírszerzői tevékenység is. Megszülettek a robbantás, a gyilkosság, a gyújtogatás specialistái. S a XX. század végére a világ leghírhedtebb titkosszolgálatai már több tízezer ügynököt irányítanak a világ minden pontján.

A zsenit pusztán egy hajszál választja el az örülttől, szoktuk volt mondani bizonyára azért, mert a zseniket is éppoly kevéssé értjük, mint az örülteket. Szívesen vesszük találmányaikat, hasznot húzunk teljesítményeikből, mégis van bennünk valami rossz érzés a nagy tehetség tán. Irigykedünk is persze, ez természetes, nem szívesen ismerjük el érdemeiket, gyakran elutasítjuk új, korszakalkotó gondolataikat. A legtöbb társadalom azért felismeri a tehetséget, és lehetőséget teremt kibontakoztatására speciális programokkal, valamiféle tehetséggondozás útján. Sokan úgy vélik: a zseniknek ez a világ túl lassú. Mi, egyszerű embertársaik, túl lassan gondolkodunk, túl lassan fogjuk fel azt, ami az ő számukra szinte kezdettől, a megismerés pillanatától fogva nagyon is érthető. Egy ilyen világban ők nem érzik jól magukat. Márpedig ők azok, akik egyszer egy leírhatatlan, szinte megfejthetetlen pillanatban hirtelen megértenek valamilyen összefüggést, amire előttük senki sem jött rá – pedig milliárd és milliárd ember élt a Földön, és él velük egy időben! Hogy miért éppen ők fedezik fel azt a dolgot, és nem valaki más – az ma még ismeretlen a kutatók előtt. Ez a könyv a zsenikről szól, nekünk, egyszerű átlagpolgároknak... Elméjük bonyolultságát talán sohasem érthetjük meg, de legalább megtudjuk, mikor, hol, milyen körülmények között alkottak valamit maradandót az egész emberiség számára.