„Ha valami egyáltalán elromolhat, az el is romlik” – ezzel az alaptétellel hódította meg egycsapásra a magyar olvasókat néhány évvel ezelőtt Murphy. Furcsa és fonák világlátása – amely meghökkentően szellemes aforizmákban nyer kifejezést – azonban nemcsak rajongókra, de követőkre is talált e kis honban. Így született meg a „magyar Murphy”, azoknak az – életünk szinte minden területére kiterjedő – törvényeknek a gyűjteménye, amelyek elsősorban Kelet-Közép-Európának ebben a szegletében igazak. S hogy az egész mégis nagyon ismerős? Hogy hasonlóság mutatkozik az itteni törvények s az eredeti Murphy-könyv között? (Amit még nyomatékosabbá tesznek az első kötetet is illusztráló Réber László rajzai.) Végül is ugyanabban a Murphy-törvényben szerepelünk mindannyian…
J. Z. Elky Boeken
