Közeledik a virágvarázslat ideje - de vajon mi lesz akkor, ha a tündérek a nagy napon éppen betegek? Hogyan kaphat megfelelő segítőt egy gyógynövény, ha reggel még az sem biztos, hogy az összes tündérlány részt tud venni a ceremónián? Szerencsére Herba anyó úrrá lesz a helyzeten. Ebben az évben egy csodálatos szépségű virág tűnik fel a varázsgömbben, és Bíborka személyében kedves, lelkiismeretes támogatót kap. A tündérlány sok új dolgot tanul meg a gyógynövények titkos világáról, és közben új barátokat is szerez. A bíbor kasvirág ugyanúgy segíti Bíborkát a mindennapokban, mint ahogy a kislány gondoskodik róla. A bűbájos mesék olvasása közben észrevétlenül ismerhetjük meg a gyógynövények gyógyhatását.
Láng Anna Boeken


A tündérek mind ügyesek és kecsesek - vagy mégsem? Közöttük is akad olyan, aki néha leejt és összetör valamit? Vagy akinek kék-zöld foltok csúfítják a karját, mert folyton beüti valamibe? Nadin pontosan ilyen: semmi sem úgy sikerül neki, ahogy ő szeretné. Épp ezért nagyon meglepődik, amikor őt jelöli ki a virágvarázslat, hogy a fekete nadálytő segítője legyen. Persze mindez nem véletlen; a történet végére kiderül, hogy miért is ő a legmegfelelőbb tündér erre a feladatra. A kedves mesék amellett, hogy egy igazán szerethető tündérkét ismertetnek meg az olvasóval, sok-sok titokba is beavatják a gyerekeket a gyógynövények csodálatos világából.