Bookbot

Appassionata

Román o živote L. van Beethovena

Opslaan

Boekbeoordeling

Parameters

Meer over het boek

Beethoven életének regénye. Ludwig van Beethoven, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja, 1827. március 26-án halt meg. Grillparzer gyászbeszédéből idézve: "Művész volt, - ki állhat meg mellette? Mint a behemót a tengereket, úgy száguldotta be művészetének határait. A galambbúgástól a mennydörgésig, a mesterség agyafúrtan kifinomult műfogásaitól addig a félelmes határig, ahol a formába-kötött szellemharcos természeti erők alaktalan önkényévé alakul, mindent felmért, mindent megragadott. Aki utána jön, nem folytathat, hanem elölről kell kezdenie mindent, mert elődje csak ott állott meg, ahol a művészet maga véget ér. Az érzelem túlsága kitér az érzelem elől. Beethoven kerülte a világot, mert a maga szeretettel teli kedélyében nem talált rá fegyvert, hogy szembeszállhasson vele. Elvonult az emberek elől, miután mindenét nekik adta és semmit sem kapott érte. Magányos maradt, mert nem talált második énjére. De sírjáig megőrizte emberséges szívét minden ember számára, atyai jóságát az övéinek, tehetségét az egész világ üdvére. Így élt, így halt meg s így fog élni minden időkben." Alfred Amenda regénye Beethoven küzdelmekben és szenvedésekben gazdag életét, remekműveinek születését és fogadtatását, eseményekben gazdag korát tárja elénk.

Een boek kopen

Appassionata, Alfred Amenda

Taal
Jaar van publicatie
1968
Bindwijze
(Hardcover),
Staat van het boek
Goed
Prijs
€ 1,59
Koop dit boek voor slechts1 EUR

Betaalmethoden

5,0
Uitstekend
1 Beoordelingen

We missen je recensie hier.

Titel
Appassionata
Ondertitel
Román o živote L. van Beethovena
Taal
Slowaaks
Uitgever
Tatran
Jaar van publicatie
1968
Formaat
Hardcover
Reeks
Beoordeling
5 van 5
Aantekening