Meer over het boek
Cordelia Kane mindig is apuci kislánya volt – az apja egyedül nevelte, miután az anyja meghalt egy autóbalesetben, amikor Cordelia még csak kétéves volt. Így aztán, amikor az apa szívrohamot kap, Cordelia kétségbeesik, s ezt csak fokozza a zavar is, amelyet akkor érez, amikor az apja feltárja az igazat az anyjáról. Cordelia nem tudja elfojtani a kíváncsiságát, és érdeklődni kezd a nő iránt, aki a világra hozta. Amikor rájön, hogy kérdéseire a választ Sydney-ben találja, odautazik. Aiden Madison, a hotelmágnás, Cordelia legjobb barátnőjének, a Halállistában megismert Regannek a legidősebb bátyja. Fogalma sincs róla, hogy Cordelia évek óta szerelmes belé. Amikor csellel ráveszik, hogy a társaság gépén a lányt Ausztráliába vigye, nem is sejti, hogy ezzel veszélybe sodorja az életét. Nem sokkal korábban magára haragított egy nagy hatalmú kongresszusi képviselőt, mert nem volt hajlandó megvenni a földet, amelyet az túl drágán akart adni. Chambers képviselő azonban nem az az ember, aki elsiklik egy ilyen sértés felett, és megvannak az eszközei, hogy kiegyenlítse a számlát és megkapja, amit akar. Ausztráliában röpködnek a szikrák Cordelia és Aiden közt, de néhány gyilkossági kísérletnek kell történnie ahhoz, hogy a férfi rájöjjön, vagy véget vet ennek az őrületnek, vagy elveszíti a számára legértékesebb dolgot.
Een boek kopen
Teljes gázzal, Julie Garwood
- Taal
- Jaar van publicatie
- 2015
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback)
Betaalmethoden
We missen je recensie hier.
- Titel
- Teljes gázzal
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Julie Garwood
- Uitgever
- Gabo
- Jaar van publicatie
- 2015
- Formaat
- Paperback
- ISBN10
- 9634060404
- ISBN13
- 9789634060406
- Tags
- Fictie, Detectives & Thriller, Romantiek, Detectiveverhalen, Vrouwen, Hedendaagse literatuur, Spanning, Hedendaagse romance, Amerikaanse Literatuur, Geheimen, Spannende romantiek, Australië
- Eerste editie
- 2014
- Oorspronkelijke titel
- Fast Track
- Beoordeling
- 3,95 van 5
- Aantekening
- Cordelia Kane mindig is apuci kislánya volt – az apja egyedül nevelte, miután az anyja meghalt egy autóbalesetben, amikor Cordelia még csak kétéves volt. Így aztán, amikor az apa szívrohamot kap, Cordelia kétségbeesik, s ezt csak fokozza a zavar is, amelyet akkor érez, amikor az apja feltárja az igazat az anyjáról. Cordelia nem tudja elfojtani a kíváncsiságát, és érdeklődni kezd a nő iránt, aki a világra hozta. Amikor rájön, hogy kérdéseire a választ Sydney-ben találja, odautazik. Aiden Madison, a hotelmágnás, Cordelia legjobb barátnőjének, a Halállistában megismert Regannek a legidősebb bátyja. Fogalma sincs róla, hogy Cordelia évek óta szerelmes belé. Amikor csellel ráveszik, hogy a társaság gépén a lányt Ausztráliába vigye, nem is sejti, hogy ezzel veszélybe sodorja az életét. Nem sokkal korábban magára haragított egy nagy hatalmú kongresszusi képviselőt, mert nem volt hajlandó megvenni a földet, amelyet az túl drágán akart adni. Chambers képviselő azonban nem az az ember, aki elsiklik egy ilyen sértés felett, és megvannak az eszközei, hogy kiegyenlítse a számlát és megkapja, amit akar. Ausztráliában röpködnek a szikrák Cordelia és Aiden közt, de néhány gyilkossági kísérletnek kell történnie ahhoz, hogy a férfi rájöjjön, vagy véget vet ennek az őrületnek, vagy elveszíti a számára legértékesebb dolgot.


