Meer over het boek
Idő: 1979-80, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, mindannyian azzal vannak elfoglalva, hogyan menekítsék haza több ezer emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat. Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza. Ken Follett megannyi kitalált történet után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli.
Een boek kopen
Teherán, Ken Follett
- Taal
- Jaar van publicatie
- 1993
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback),
- Staat van het boek
- Goed
- Prijs
- € 1,99
Betaalmethoden
We missen je recensie hier.
- Titel
- Teherán
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Ken Follett
- Uitgever
- Victoria Kft
- Jaar van publicatie
- 1993
- Formaat
- Paperback
- Reeks
- Tags
- Fictie, Historisch thema, Detectives & Thriller, Avontuur, Thrillers, Politiek, Spanning, Verenigde Staten, Britse Literatuur, Amerika, Ontsnapping, Ontvoeringen, Gebaseerd op Ware Gebeurtenissen, Gevangenis, gevangenissen, Revolutie, Iran, Redding, Nabije en Midden-Oosten, Gevechten om Vrijheid
- Eerste editie
- 1983
- Oorspronkelijke titel
- On Wings of Eagles
- Beoordeling
- 3,65 van 5
- Aantekening
- Idő: 1979-80, a színhely Teherán, illetve Texas, aztán még Isztambul és Törökország isten háta mögötti vidékei. A téma egy nem mindennapi akció: egy amerikai milliomos, az EDS cég vezetője elhatározza, hogy ha kell, tűzön-vízen át hazahozatja két beosztottját, akiket minden elfogadható indok nélkül börtönbe zártak Iránban. Hiába kéri a hadsereg, az állam, az elnök segítségét, mindannyian azzal vannak elfoglalva, hogyan menekítsék haza több ezer emberüket a forrongó ázsiai országból, ahol a sah napja leáldozott, s Khomeini készül átvenni a hatalmat. Az akcióra tucatnyi terv születik, végül mégis egy tizenharmadikat kell megvalósítani, mert a forradalmi helyzet napról napra változik. A mentőcsapat lázas sietséggel röpköd Iránból az Egyesült Államokba, onnan Törökországba és vissza. Ken Follett megannyi kitalált történet után most azt bizonyítja, hogy a dokumentumregény műfaját is mesteri szinten műveli.





