Bookbot

Emlékezés napja

Boekbeoordeling

Meer over het boek

Az amerikai hírszerzés informátorok segítségével egy iszlámista terrorszervezet a nyugati világ ellen készülő, nagyszabású támadásának tervéről szerez tudomást. Mitchell Rapp, a CIA „kényes feladatokra” specializálódott ügynöke szupertitkos katonai küldetésként veszi kézbe az irányítást. Célja a terrorvezérek foglyul ejtése és minél „hatékonyabb” módszerekkel történő kihallgatása, megkerülve az amerikai törvényeket és a nemzetközi egyezményeket. Akciója nem várt eredménnyel jár: fény derül a terroristák legördögibb tervére, amit ráadásul rövid időn belül terveznek végrehajtani. A mindent elsöprő csapás a jelek szerint a nagy nemzeti ünnepen, a háborús hősök emléknapján fog bekövetkezni – amelyen ráadásul számos külföldi államfő is részt vesz. Pontosan kik és mikor készülnek a mindent elsöprő támadásra? Hogyan és miképp akarják végrehajtani ezt a tettet? Súlyos kérdések, sok százezer ember élete múlik rajtuk, s még a legagyafúrtabb CIA-ügynöknek is kell egy kis idő, hogy megtalálja a válaszokat. Rappnek még sok csatát kell megvívnia, hogy teljes körű elnöki felhatalmazással vezethesse egyszemélyes hadjáratát a fanatikus gonosztevők serege ellen. Vince Flynn Magyarországon elsőként megjelenő könyve betekintést nyújt az amerikai politika kulisszái mögé és a fanatizmus legsötétebb bugyraiba egyaránt.

Een boek kopen

Emlékezés napja, Vince Flynn

Taal
Jaar van publicatie
2006
product-detail.submit-box.info.binding
(Hardcover)
Zodra we het ontdekt hebben, sturen we een e-mail.

Betaalmethoden

4,3
Zeer goed
775 Beoordelingen

We missen je recensie hier.

Titel
Emlékezés napja
Taal
Hongaars
Jaar van publicatie
2006
Formaat
Hardcover
Aantal pagina's
362
ISBN10
9639598968
ISBN13
9789639598966
Eerste editie
2004
Oorspronkelijke titel
Memorial Day
Beoordeling
4,3 van 5
Aantekening