Bookbot

Boekbeoordeling

Meer over het boek

Az Acélzivatarban (1920) Ernst Jünger (1895-1998) egyik legismertebb, legendás műve, egyben a Nagy Háború egyik leghitelesebb frontregénye. A szerző a háború alatt végig naplót vezetett, regényében saját élményeit írja meg: egyetemi diákként, még szinte gyermekfejjel, tizenkilenc éves korában önként jelentkezett katonának, és a nyugati fronton végigharcolta a világháborút. A húszas években egyik vezető teoretikusa a „konzervatív forradalom”-nak. Ez a szellemi irányzat a weimari köztársaságot jobbról bírálta, viszont többnyire távol tartotta magát a nemzeti szocializmustól is. Hitler hatalomra jutása után Jünger fokozatosan belső emigrációba vonult. Háborús tapasztalatait – a mérhetetlen szenvedéseket, a brutális eseményeket és olykor a már-már idilli pihenőnapokat – mindenféle álromantika és érzelgősség nélkül tárja az olvasó elé. Az Acélzivatarban – Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című nagy sikerű regénye mellett – az első világháború egyik, Németországban több kiadást is megért alapműve, magyarul most jelenik meg először. „A legszebb háborús regény, amit valaha olvastam” -írta róla André Gide. Jünger munkásságát rangos kitüntetéssel ismerték el, 1982-ben Goethe-díjat kapott, 1984-ben, az első világháború kitörésének 70. évfordulóján – a német-francia megbékélés jegyében – a verduni csatatéren együtt tisztelgett Kohl kancellárral és Mitterrand elnökkel az áldozatok emléke előtt.

Een boek kopen

Acélzivatarban, Ernst Jünger, Anikó Juhász, Dezso Csejtei

Taal
Jaar van publicatie
2014
product-detail.submit-box.info.binding
(Hardcover)
Zodra we het ontdekt hebben, sturen we een e-mail.

Betaalmethoden

4,1
Zeer goed
13170 Beoordelingen

We missen je recensie hier.

Titel
Acélzivatarban
Taal
Hongaars
Uitgever
Noran Libro
Jaar van publicatie
2014
Formaat
Hardcover
Aantal pagina's
376
ISBN10
6155274649
ISBN13
9786155274640
Reeks
Oorspronkelijke titel
,
Beoordeling
4,1 van 5
Aantekening