Meer over het boek
Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve. Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége. Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye. David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.
Een boek kopen
Minden, minden, Nicola Yoon, Szabó Luca
- Taal
- Jaar van publicatie
- 2017
- Bindwijze
- (Paperback),
- Staat van het boek
- Beschadigd
- Prijs
- € 11,36
Betaalmethoden
Nog niemand heeft beoordeeld.
- Titel
- Minden, minden
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Nicola Yoon, Szabó Luca
- Uitgever
- Gabo
- Jaar van publicatie
- 2017
- Formaat
- Paperback
- Aantal pagina's
- 336
- ISBN10
- 9634064663
- ISBN13
- 9789634064664
- Reeks
- Tags
- Liefde, Familie, Hedendaagse literatuur, Levensverhalen, Volwassen worden, Geestelijke Gezondheid, Geestelijke Aandoeningen
- Aantekening
- Nagyon ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem. Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve. Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége. Nicola Yoon Jamaicán és Brooklynban, Long Islanden nőtt fel. Jelenleg Los Angelesben, Kaliforniában él a férjével, a kötet illusztrátorával, és a lányával, akiket őrülten szeret. A Minden, minden az első regénye. David Yoon író és designer. Feleségével, Nicola Yoonnal Los Angelesben, Kaliforniában él. Történetekről beszélgetnek, és felolvasnak hároméves lányuknak, Pennynek. David illusztrálta a Minden, mindent.



