Az eltünt idö nyomában

Meer over het boek

Proust nyelvének fordítása azt jelenti, hogy megőrizzük a mondatok formáját, hogy illatuk ne hervadjon el. Ezek a szerkezetek impresszionista képeket idéznek, és hasonlóan meglepő hatással bírnak. A Muzeum Orsay-ban, ha közelről megnézzük Renoir Huśtawkáját, csak színek játékát látjuk. Gyors ecsetvonások, amelyek úgy tűnik, közvetlenül a vásznon keverik a festékeket, nem a palettán – nincsenek kontúrok, csak egymás mellett lévő kobalt, prüsszi kék, sárga, smaragd és olíva zöld árnyalatok. Közelről egy formátlan műalkotást csodálunk, art informel. Csak távolabbról látható, hogy a bal oldali kékes ibolyák egy fa törzsét, a tompított zöldek és sárgák pedig egy fehér női ruha árnyékait jelzik, amelyet a festő hanyagul világos ultramárin színnel jelölt meg. Hasonlóképpen, Proust mondatai első olvasásra absztrakt szerkezeteknek tűnnek. Elbűvölnek az eredeti zenével, de értelmük elkerüli figyelmünket, és fokozatosan világosabbá válik a további olvasások során. Ez természetes és kétségtelenül szándékos – a W poszukiwaniu utraconego czasu ciklus szerzője nem egyszeri, hanem többszöri olvasásra írta műveit.