Az eltűnt klarinétos

Meer over het boek

A végtelennek tűnő késedelem után, amely valójában alig lehetett egy-két percnél hosszabb, tapsvihar köszöntötte a visszatérő karmestert. Ám ahogy támad, éppoly hirtelen meg is szakadt a taps. Evans egyedül volt. Lassan közeledett az emelvényhez, válla előregörnyedt, álla mellére bukott, úgy lépkedett, akár az alvajáró. Halotti csend ülte meg a termet, ahogy a karmester felvonszolta magát az emelvényre. Két keze megmarkolta a korlátott, mintha attól tartana, különben eleseik, s csak állt ott egy teljes percig szótlanul – némán nézett szembe a néma gyülekezettel. Amikor végre megszólalt, rekedt hangja valósággal felismerhetetlen volt. Suttogott inkább, mint beszélt, de a termet megülő tökéletes némasában mégis jól hallatszott minden szava. – Baleset történt… – hallották Evans suttogását. – Szörnyű baleset. Azonnal orvost kérek