Meer over het boek
A háború a végéhez közeledik Kelet-Poroszországban. Több ezer kétségbeesett menekült igyekszik a szabadság felé. Viszik magukkal a szenvedés és megpróbáltatás terhét, remélve, hogy egy jobb élet vár rájuk. De vannak páran, akik rejtegetnek valamit… Három élet, három sors keresztezi egymást: Joanáé, a szép és segítőkész litván nővéré, aki súlyos bűntudattal küzd; Floriané, a titokzatos fiatalemberé, aki mindenáron szeretné eltitkolni valódi kilétét, és Emiliáé, a várandós lengyel lányé. Egyetlen közös van bennük: menekülniük kell. Joana, Florian és Emilia úti célja a kikötő, ahol a Wilhelm Gustloff hajóra akarnak feljutni, amely civileket és sebesült katonákat menekít a front elől. A biztonság felé megtett minden lépéssel egyre erősebbek, bátrabbak és egyre jobban bíznak egymásban. A szerelem, az összetartozás és az emberség érzéseibe kapaszkodnak. De ezzel együtt egyre sebezhetőbbé is válnak. Már úgy tűnik, hogy közel járnak a szabadsághoz, amikor megtörténik a tragédia. Nem számít sem nemzetiségi hovatartozás, sem kultúra, sem rang; a fedélzeten lévő mind a tízezer embernek – felnőtteknek, gyerekeknek – ugyanazért kell harcolni: a túlélésért.
Een boek kopen
Tengerbe veszett könnyek, Ruta Sepetys
- Taal
- Jaar van publicatie
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback)
Betaalmethoden
We missen je recensie hier.