Parameters
- 175bladzijden
- 7 uur lezen
Meer over het boek
Az iszlám világ válsága hosszú ideje elhúzódó folyamat, ám a külvilág számára csak az elmúlt évtizedekben vált láthatóvá. Az iszlám nevében folytatott terrorizmus csak egy a sok válságjel közül, bár kétségkívül a legtragikusabb. Kötetünk arra vállalkozik, hogy feltárja az okokat, azok társadalmi, politikai és gazdasági összefüggéseit, és megismertesse, milyen válaszok születtek ezekre az iszlám világán belül. A válaszok sokrétűek, a liberális felfogástól az egész világ ellen dzsihádot hirdető irányzatig terjednek, ám közös bennük, hogy mindegyik a saját nézetét látja az egyetlen helyes megoldásnak. A belső ellentmondásokat pedig tovább feszíti a lokális konfliktusokba beavatkozó nyugati külpolitika, mely önérdekét érvényesíti a muszlim országokban, ámde tanácstalan, amikor a konfliktus a saját területén is megjelenik.Jelen kötet az iszlamizmus érveléseit, okfejtéseit és módszereit mutatja be igen árnyaltan, az egyes irányzatok iszlámtudományi és elméleti alapjaira is kitérve, így egy átfogó eszmetörténetet nyújt e radikális gondolatok geneziséről. Ugyanakkor kiemeli a problémakör geostratégiai vonatkozásait is, hiszen az iszlamizmus megjelenése egyáltalán nem a véletlen műve. Az események mögötti összefüggések bemutatásával a kötet jelentősen hozzájárul az egyre bonyolultabbá váló modern világunk jobb megértéséhez.
Een boek kopen
Az iszlamizmus, Jany János
- Taal
- Jaar van publicatie
- 2016
- product-detail.submit-box.info.binding
- (Paperback),
- Staat van het boek
- Goed
- Prijs
- € 14,99
Betaalmethoden
Nog niemand heeft beoordeeld.
- Titel
- Az iszlamizmus
- Ondertitel
- Eszmetörténet és geopolitika
- Taal
- Hongaars
- Auteurs
- Jany János
- Uitgever
- Typotex
- Jaar van publicatie
- 2016
- Formaat
- Paperback
- Aantal pagina's
- 175
- ISBN10
- 9632799097
- ISBN13
- 9789632799094
- Reeks
- Tags
- Aantekening
- Az iszlám világ válsága hosszú ideje elhúzódó folyamat, ám a külvilág számára csak az elmúlt évtizedekben vált láthatóvá. Az iszlám nevében folytatott terrorizmus csak egy a sok válságjel közül, bár kétségkívül a legtragikusabb. Kötetünk arra vállalkozik, hogy feltárja az okokat, azok társadalmi, politikai és gazdasági összefüggéseit, és megismertesse, milyen válaszok születtek ezekre az iszlám világán belül. A válaszok sokrétűek, a liberális felfogástól az egész világ ellen dzsihádot hirdető irányzatig terjednek, ám közös bennük, hogy mindegyik a saját nézetét látja az egyetlen helyes megoldásnak. A belső ellentmondásokat pedig tovább feszíti a lokális konfliktusokba beavatkozó nyugati külpolitika, mely önérdekét érvényesíti a muszlim országokban, ámde tanácstalan, amikor a konfliktus a saját területén is megjelenik.Jelen kötet az iszlamizmus érveléseit, okfejtéseit és módszereit mutatja be igen árnyaltan, az egyes irányzatok iszlámtudományi és elméleti alapjaira is kitérve, így egy átfogó eszmetörténetet nyújt e radikális gondolatok geneziséről. Ugyanakkor kiemeli a problémakör geostratégiai vonatkozásait is, hiszen az iszlamizmus megjelenése egyáltalán nem a véletlen műve. Az események mögötti összefüggések bemutatásával a kötet jelentősen hozzájárul az egyre bonyolultabbá váló modern világunk jobb megértéséhez.


